This new Naxos CD offers world premiere recordings of an enchanting ballet suite along with a “ballad” for clarinet and orchestra in a version that features the solo viola instead. In the scale of things, Weiner is a conservative like Dohnányi and not in the same league as either the blazingly original Bartók or the brilliant Kodály, but instead he seduces with charm and magical orchestrations. In a way, he meets the challenge of a child’s fairy tale, Csongor and Tünde in its 1959 revised version, with the same bewitched instincts as Maurice Sendak in Where the Wild Things Are. This ballet music makes me wish I were a child again, and there’s not much else these days that even comes close. The Budapest Symphony Orchestra, recorded in 2015, is conducted by Valéria Csányi with the Jubilate Girls Choir; the solo violist is Máté Szűcs. © 2019 Performing Arts Monterey Bay Read complete review

The young conductor Valéria Csányi evidently knows and loves this atmospheric score. Moreover, the 13-minute Ballad is a musically substantial piece, expressively played by Szücs. All in all, this disc represents a charming discovery. © 2017 Fanfare Read complete review

Weiner’s music is consistently appealing and tuneful, the colorful scoring using the womens’ chorus especially. Being a ballet, there’s naturally some break in continuity and sometimes pantomimic bits, but Weiner keeps this to a minimum. …Both recorded sound and playing are good. Maestra Csányi keeps a firm grip on proceedings. © 2016 American Record Guide Read complete review on American Record Guide

…a very delightful and skilfully crafted score. Weiner weaves motifs through the music which link characters effectively to their own themes. There are many attractive sections to the score—I particularly enjoyed the gently lilting The sorrowing Tünde which is followed by an exciting Witches’ Sabbath. From there to the end of the score, there is a gentle pastoral ecstasy that is very touching. Great credit in the handling of the entire score must go to conductor Valéria Cśanyi. Cśanyi is a ballet specialist and brings a fluent grace to the playing which in the absence of any comparable version feels instinctively right. For all my usual admiration of Solti in direct comparison, Cśanyi has a subtler and more emotionally engaging grasp of the score as opposed to Solti’s rather more superficial exciting dash. © 2016 MusicWeb International Read complete review

…conductor Valéria Csányi shapes the score as if she really loves it, right from the opening movement, ‘Prince Csongor and Mirigy the Witch’, and in the third, ‘Fairy’s Dance and Mirigy’, with its highly imaginative woodwind-writing. © 2016 Gramophone Read complete review on Gramophone

We have conductor Valéria Csányi and the Budapest MÁV Symphony Orchestra to thank for these two memorable discoveries. They receive splendid support from the Hungarian-based Jubilate Girls Choir in the ballet, while violist Máté Szücs’ passionate playing of the Ballad makes it a significant contribution to viola literature.

These [recordings]…project a lifelike, well-focused soundstage in ideal surroundings. The chorus as well as the soloist are beautifully captured and balanced against the orchestra. As for the instrumental timbre, it’s characterized by bright pleasing highs, musical-mids and clean bass. © 2016 Classical Lost and Found Read complete review

…music of great charm, well orchestrated, thematically alive.

The performances give us the music in the full flush of its springtime bloom. Nicely done! © 2016 Gapplegate Classical-Modern Music Review Read complete review

Vivid and playful recording of Leo Weiner’s ballet music ‘Csongor and Tünde’ in the original version. Charming! © 2016 Pizzicato

For over half a century at the Liszt Academy in Budapest, Leo Weiner taught successive generations of Hungary’s leading musicians, and won his country’s highest awards. As a composer his career was comet-like in its early brilliance and his music marked by an imaginative use of colour, masterful instrumentation and lyrical emotion. He regarded Csongor and Tünde as his magnum opus and its incidental music was later to take independent form as a ballet, heard here in its final 1959 version. © 2016 Classical CD Choice Read complete review

Why Leo Weiner’s name has so quickly fallen into oblivion is particularly strange after those early compositions had been so enthusiastically greeted by the critics. One of his favourite scores was Csongor and Tund, a work he loved so much that he tried to cast it in as many guises as possible so as to ensure its continued life in the concert hall and in the theatre. The story is of the Prince and the Fairy who fall in love, but are attacked by every type of evil the world can muster. For Weiner it started life with a commission to write incidental music for the play in 1913, and in that form it was first heard in 1916, though a scherzo had already been been played in the concert hall. From that score in 22 sections he constructed several orchestral suites, but having considering a six-movement version as being ideal, he then turned to the idea of creating a ballet in nine sections, which eventually became fourteen. It is that long forgotten 1959 version that we now have on disc for a world premiere recording. A gorgeous piece, though by the 1950’s Weiner’s style of composing had long passed into the history books. I would ask you to forget its time frame, and to listen to it for its beauty and colourful scoring. Valéria Csányi certainly seems to love the score, her persuasive performance and excellent playing of the Budapest Orchestra doing everything they can for the music. Weiner seemed equally in love with the Ballade for clarinet and piano, later adding a version for viola and piano with a few changes, then orchestrating the piano part of the clarinet version, and soon after that he did the same for the viola work, but now with a different orchestration. We hear it in the viola and orchestra guise and with the seductive tonal quality of Máté Szűcs, the principal viola of the Berlin Philharmonic. Excellent sound quality throughout. © 2016 David’s Review Corner

Wie Brahms, Dohnányi, Kalman oder Jacobi war Leo Weiner Schüler von János Koessler in Budapest. Er wiederum war selbst für ein halbes Jahrhundert einer der bedeutendsten Musikpädagogen in Ungarn und lehrte Hunderschaften an Musikern Kammermusik, verfasste Bücher über Musiktheorie und analyse und komponierte selber herrlichste (tonale) Musik, wie anhand der vorliegenden Neueinspielung leicht nachzuvollziehen ist.

Das neue Album, das von der Dirigentin Valéria Csányi und dem Budapest Symphony Orchestra auf das trefflichste vorbereitet und realisiert wurde, enthält die Weltersteinspielung der Ballade für Klarinette und Orchester Op. 28 in der Version für Viola und Orchester sowie die Einspielung der gesamten Partitur des 1959 uraufgeführten Balletts „Csongor und Tünde“. Ein echter Instrumentierungskünstler dieser Leo Weiner. Da rauscht und flötet es, da gleißt und glitzert es im elegantesten harmonischen Kleide, hie und da lugt ungarische Folkore schüchtern durch die Spitze, um rasch wieder einem breiteren impressionistischen Fresko Raum zu bieten. Die 1908 verfasste Ballade Op. 8 hat Weiner 1949 revidiert und alle Holzbläser eingefügt. Diese farbigere, differenzierter und üppiger klingende Version ist auch Basis der vorliegenden Einspielung mit dem musikantischen Máté Suzücs als Solisten.

Das Ballett Csondor und Tünde, opus magnum Leo Weiners, erzählt die Liebesgeschichte des Prinzen Csondor und der Märchenfee Tünde. Da gibt es Schleier und Mäntel, die sichtbar oder unsichtbar machen und die böse Hexe Mirigy , die den Prinzen verflucht. Balga, ein Bauernbub, sucht auch seine Liebe Ilma und wird vom Prinzen Csongor kurzerhand als Diener engagiert. Nur hat die Hexe auch eine Tochter (Ledér) und will sie mittels des Zauberschleiers an den Prinzen verkuppeln. Also tauchen wir ein ins Königreich der Nacht und in die Höhle der Hexe. Aber auch ein Hexensabbath kann nichts bewirken, um wahre Liebe zu zerstören. Csondor fasst den Schleier, entzaubert will Tünde nichts anders als normale irdische Liebe, der Diener Balga und seine Ilma stimmen dem voll zu. Happy End! Die Musik dazu ist großartig, klingt wie ein wohldressierter Strawinsky mit ungarischem Paprika, und veranschaulicht lautmalerisch eindringlich das magische und auch profane Treiben. Und wieder darf man über den lyrisch-melodischen Erfindungsreichtum und die gekonnte Orchestrierung nur staunen. Ich möchte der engagierten Dirigentin und Fürsprecherin der Musik Leo Weiners nur wünschen, das ihre Hoffnung nach einer Rückkehr dieses Balletts auf die Bühne auch mit Hilfe dieser exzellenten Aufnahme tatsächlich in Erfüllung geht. © 2016 Der Neue Merker

1913 hatte Leo Weiner den Auftrag, für den Klassiker der ungarischen Literatur, für Vörösmartys 1830 verfasstes dramatisches Gedicht „Csongor und Tünde“, eine neue Schauspielmusik zu schreiben. Noch im gleichen Jahr hatte er 22 Sätze für großes Orchester komponiert. Aufgeführt wurde es nie, weil das große Projekt die Mittel des Orchesters sprengte. Weiner fasste einzelne Sätze zu Suiten und einem Ballett zusammen und 45 Jahre später nochmal 14 davon zu diesem Ballett, das 1959 erstmals aufgeführt wurde und jetzt auch zum ersten Mal aufgenommen worden ist.

In seinen frühen Jahren war Weiner erfolgsverwöhnt. Er wurde während seiner Studienzeit mit Preisen für seine Kompositionen überhäuft. Die Budapester Musikakademie hat 1909 ihren gerade mal 23-jährigen Eleven zum Professor für Komposition und Kammermusik ernannt, und als solcher war und blieb Weiner eine inspirierende Institution für Generationen von Studenten, von Géza Anda, über Andor Foldes und Georg Solti bis zu György Kurtág. Um den in 1920er Jahren als „Ungarns Mendelssohn“ Gepriesenen wurde es bald still, denn die Leichtigkeit und Eleganz eines Mendelssohn war nicht mehr gefragt. Während die drei, vier Jahre älteren Kollegen Bartók und Kodaly neu tönten, schlug Weiners Herz weiter unermüdlich für die großen Klassiker und Romantiker und für die Musik seiner ungarischen Heimat.

Was damals out war, darf uns heute wieder interessieren, denn es bleibt wunderbare Musik, voll origineller, fließender Melodien und süffiger Harmonien. Erstmals auf dieser CD ist auch Leo Weiners 1908 komponierte Ballade für Klarinette und Orchester op. 28 in der Fassung für Bratsche zu hören – vom Solobratscher der Berliner Philharmoniker, dem Ungarn Máté Szűcs, und dem Budapester Sinfonieorchester wunderbar sinnlich, farbig und lebendig gespielt. © 2016 SWR2 Radio

Sir Georg Solti war ein großer Fürsprecher von Leo Weiners Ballettmusik ‘Csongor und Tünde’, die er u.a. mit den Wiener Philharmonikern aufführte. Hier liegt sie nun zum ersten Mal in ihrer kompletten Originalfassung vor.

Leo Weiner (1885–1960), einer der am genuin ungarischsten Komponisten überhaupt, hat mit ‘Csongor und Tünde’ ein Meisterwerk komponiert.

Dem Ballett liegt eine Liebesgeschichte zugrunde, in der Prinz Congor und die Fee Tünde trotz der Attacken des Bösen nach dem Glück suchen und auch fündig werden. Die Musik ist lieblich und spritzig, immer handlungsdeskriptiv und wird vom Budapester Symphonieorchester unter Valeria Csanyi höchst farbig und mit federleichtem Schwung aufgeführt.

Die vom Komponisten selbst erstellte Bratschenfassung der Klarinetten-Ballade wird ebenfalls geschmack und ausdrucksvoll gespielt.

So richtig attraktiv aber ist die CD wegen der immerhin fast einstündigen, sehr charmanten Ballettmusik. © 2016 Pizzicato

Egy-egy értékes újrafelfedezés révén mind gyakrabban érzi úgy a zenei múlt barangolója, hogy a zenei élet: méltánytalanságok sorozata.

Idealistaként átértelmezve: a kimeríthetetlen kincsestár megannyi élményt tartogat előadóknak és hallgatóknak egyaránt. És ne feledkezzünk meg a nélkülözhetetlenekről: a kalandvágyó (netán: igazságszolgáltató) felfedezőknek, akik lehetővé teszik az értékmentést. Ez utóbbi tisztet—mint évtizedek óta oly sok alkalommal—ezúttal is Kassai István töltötte be, aki zongoraművészi elhivatottsága mellett a magyar zenetörténeti múlt méltatlanul elfeledett értékeivel kívánja megismertetni napjaink zenekedvelőit. Ő hívta fel felesége, Csányi Valéria figyelmét Weiner Leó Csongor és Tünde balettzenéjére, amelynek újra felfedezéséhez az ősbemutató centenáriuma kínált aktualitást. Mármint a kísérőzenéé, amely 1913-ban a Nemzeti Színház felkérésre készült, s végül is 1916. december 6-án került először közönség elé. Hangversenytermi előadásra készült az anyagából szvit, de új életre 1930-ban támadt, amikor 1930. november 8-án egyfelvonásos balettzeneként került színre a Budapesti Operaházban. E kilenc tételes verziót 14 tételessé dolgozta át, s ebben az alakban 1959. júniusában volt a premierje (Forray Gábor díszleteivel, Márk Tivadar jelmezeivel, Eck Imre koreográfiájával, Mikó András rendezésében. A dirigens Blum Tamás volt—az előadás „új betanulásként” szerepel a Zeneműkiadó „A Budapesti Operaház 100 éve” című kötetében).

A hat képben színre vitt balett zenéjének ez a végső verziója kéziratos forrásként maradt fenn—ebből készült a felvétel 2015. januárjában. Előtte hasonlóképp ritkaság szerepel a korongon, Weiner Op. 8-as, eredetileg klarinétra és zongorára komponált Balladájának második zenekarkíséretes verziója, amelyben az eredeti zenei anyag néhány ütemmel kibővül, s a szólót mélyhegedű játssza. Ezúttal nyomtatott kottaanyag állt rendelkezésre.

A MÁV Szimfonikus Zenekarhoz szólistaként a Balladában Szűcs Máté társult, a balettzene előadásában pedig ifj. Sapszon Ferenc egyik legismertebb kórusa, a Jubilate Leánykar. A felvétel dirigense Csányi Valéria.

Öröm kézbe venni ezt a felvételt: a borító képe (a zenei rendező Aczél Péter felvétele) mintha az Aranyalmafát idézné meg—meseváró hangulatba kerülünk tőle. És valóban azt kapunk, voltaképp már a Balladában is. A Ballada eredetileg 1908-ban készült, a 28-as opusz-számot viselő verzió az 1949-es év termése.

Nem véletlen az évszámok felidézése—arra sarkall, hogy ki-ki elhelyezze saját zeneirodalmi ismeretei sorában e műveket. Meglepő „szomszédságok” alakulnak ki, magyar és nemzetközi viszonylatban egyaránt…

Weiner Leó az utókor tudatában elsősorban világhírnévre szert tett művészgenerációk kamarazenetanáraként. Mint Kodálynál a zenei analfabetizmus megszüntetésére való törekvés, úgy nála a kamarazene-tanítás árnyékába került az alkotói életmű. Napjainkban kevés darabja komolyzenei slágerként él a köztudatban (elég számos átiratban tovább népszerűsödött Rókatáncára, s a kezdő zongoristák négykezes-irodalmának egyik alapműveként számon tartott Bölcsődalra hivatkozni). Maga Weiner fő művének tartotta a Csongor és Tündét (amelynek zenekari szvitjét több felvétel is megörökítette)—ezt saját hangján is hallhatjuk az interneten.

Weiner már zeneakadémistaként kitűnt a zeneszerzés-tanszakosok között, kiváltképp a hangszerelés tudományában bizonyult egyedülállónak. Vélhetően ebben közrejátszott az is, hogy gyermekként Weiner nagy szerzők partitúráinak elemzésével szerzett tankönyvből el nem sajátítható tapasztalatokat. Mindenesetre, a nagyzenekart a hangszínek gazdag palettájaként kezelő komponista rendkívül finom árnyalatokat, ugyanakkor hatásos színeket tudott kikeverni, s éppen ez adja zenéjének sajátos „ízét”. Új utakat kereső kortársaival ellentétben, ő a járt utakon haladva vált egyéniséggé, részben épp azáltal, hogy zenéje alapelemei között korántsem díszítő smink-funkciót szánt a hangszerelésnek, hanem a hangulati töltésnek alapvető meghatározójává tette. Zenéjének másik sajátossága harmóniavilágában rejlik, pontosabban, abban a módban, ahogyan a legkülönbözőbb harmóniaváltásokat a hangulat- vagy épp a jellemfestés szolgálatába állítja. Ezek a „telitalálat” pillanatok avatják mindmáig élményforrássá kompozícióit.

Ha úgy értelmezzük, hogy jubileumi kiadványról van szó (a balett premierjének centenáriuma okán), akkor is csak az elégedettség hangján szólhatunk. Kellemesen „belefeledkezős” világgal kecsegtet a Ballada, és talán még a konkrét irodalmi program (Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje) ismerete nélkül is teljes értékű zeneként élvezhető a balett 14 tétele. (Csak zárójelben: Molnár Antal így írt a Csongor és Tünde szvit hangversenytermi előadását követően: „E zenében minden egyes akkordnak színi vonatkozása van. A darabban szavakkal ki nem fejezhető mozgást, a lélek mozgását nyomról-nyomra követi. Nem ítélhetünk helyesen felőle, ha csak az abszolút zene otthonában, a hangversenyteremben hallgatjuk meg.” Azóta sokat változott az idő, jelentősebb absztrakciókra is szívesen vállalkozik a hallgató—amikor az előadók látványától megfosztva ismerkedik felvételről művekkel. De amit az akkordok színére utalva írt Molnár Antal, az látvány nélkül talán nagyobb figyelemben részesül ily módon.)

A MÁV Szimfonikus Zenekar, Csányi Valéria vezényletével, láttatóan muzsikál. A hallgatót kiragadja a mindennapokból, sőt, időérzékétől is szinte megfosztja. Látvány nélkül, pusztán hallgatni valóként, legfeljebb az ebben a környezetben kirívó hosszúságú 6. tétel (Az ördögfiak) tűnik kissé ingerszegénynek.

Szűcs Máté szép hangú szólójával a Ballada remélhetőleg felkelti a brácsások (és ha hallják, a klarinétosok) figyelmét—érdemes lenne visszavinni a koncerttermekbe ezeket a kis-feszültségű, ám színekben annál gazdagabb kompozíciókat. © 2016 art7